Az Ericksoni terápia iránt mutatott érdeklődés elsődleges oka az, hogy módszere nem csupán a hipnózisról, sőt, nem elsősorban a hipnózisról szól. A transzállapot és egyéb hipnózissal kapcsolatos jelenségek csupán eszközként szolgálnak egy széles spektrumot átfogó, integratív jellegű megközelítésben, melynek szinte mágikus egyszerűsége sokakat magával ragadott. Hazánkban még nem nagyon ismert az 1980-ban elhunyt pszichiáter munkássága. Ez a rövid válogatás csupán ízelítőként szolgál, és elsősorban a szakértő közönség számára készült, mindazonáltal igyekezve elsősorban olyan technikákat és példákat bemutatni, amelyek a hipnoterápiában csak kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert olvasó számára is értékes, és tanulságos csemegét nyújtanak. A szöveg gyakran tartalmaz rövid magyarázatokat, melyek Sidney Rosen M.D. tollából származnak, és dőlt betűvel jelöltetnek. A jelen válogatás a Sidney Rosen által szerkesztett, és Milton H. Erickson szemináriumain elhangzott történetekből és anekdotákból összeállított "My Voice Will Go With You" (Norton&Co.: New York; 1982) című könyv alapján készült
Volt egy beteg az osztályon, aki hat, vagy hét éve álldogált már ott. Nem beszélt. Elment a többiekkel a menzára. Vissza is jött, ágyba ment, ha azt mondták neki, és kiment a vécére, ha szüksége volt rá. Az idő legnagyobb részében azonban csak állt.
Órákon át beszélhetett hozzá az ember anélkül, hogy bármilyen reakciót váltott volna ki belőle. Egy nap gondoskodtam róla, hogy reagáljon. Odamentem hozzá egy padlócsiszolóval a kezemben. Egy padlócsiszoló áll egy méter hosszú, harmincszor-harmincas farúdból, hosszú nyéllel. Be van fedve egy elhasznált ronggyal, és az ember ide-oda tologatja a padlón.
Odavittem hát egy ilyen padlócsiszolót hozzá, és ráfontam az ujjait a nyélre. Csak állt ott. Minden nap odamentem hozzá, és azt mondtam neki: "Mozgasd azt a padlócsiszolót."
Így aztán elkezdte a csiszolót pár centit ide-oda tologatni. Minden nap tovább növeltem a távolságot, amilyen messzire mozgatnia kellett a csiszolót, míg a végén órákon keresztül nem járattam az egész osztályon körbe-körbe. És elkezdett beszélni. Azzal vádolt, hogy visszaélek vele, mert egész nap a padlót csiszoltatom.
"Ha valami mást akarsz csinálni, én hajlandó vagyok bármire." válaszoltam. Így aztán elkezdte az ágyakat rendberakni. És elkezdett beszélni, előadta a kórtörténetét, a tévhiteit. És elég hamar adhattam neki séta-szabadságot.
Körbesétált a kórház parkjában. És egy éven belül hazamehetett, elkezdett dolgozni, és bejárt minden héten, aztán kéthetente, háromhetente, havonta.
Még mindig pszichotikus volt, de képes volt alkalmazkodni a külső világhoz.
Erickson itt bemutatja, hogyan lehet egy apró változtatás bevezetésével és fokozatos kibővítésével nagyobb változásokat elérni. Láthattuk ezt eddig is több szituációban. Azt is bemutatja, ahogy addig irányítja a beteget, amíg a beteg képessé nem válik arra, hogy önmaga irányítson. A jelen esetben a pácienst addig irányította, míg az végül megtörte csendjét, hogy panaszkodjon. Amikor képes volt gondoskodni magáról, azaz beszélni, Erickson egy "másik alternatívát" kínált. A választás képessége volt az első jele annak, hogy a beteg állapota javul.
Összes Ericksoni történet: