Mégis fontos lenne, hogy akik kilépnek a coachinggal a társadalom elé valahol letisztult értékrendet és elképzeléseket képviseljenek erről a tanácsadási formáról. Azt vallom, hogy akinek sikerül eredményesen együttműködnie az ügyfelével, mert a személyisége és az általa alkalmazott eszközök helyén voltak, attól nem kell a zengzetes bizonyítvány, mert a tapasztalat és az eredmények magukért beszélnek. Ugyanakkor, ha valaki lejáratja a coachingot, mert – akár zengzetes bizonyítvánnyal is – de éretlenül és ügyetlenül vagy etikátlanul dolgozott együtt ügyfelével, akkor az már, mint a szakma képviselőjét, engem zavar.
Annál is inkább mert a coaching nem valamilyen misztikus műfaj, amelyik speciális adottságokat igényel, hanem egy tanulható szemlélet és módszertan. Néhány nyomtatásban is megjelent tévhittől azonban érdemes azoknak eltávolodnia, akik jól – értsd eredményesen - akarják képviselni a coachingot.
Tény, hogy sokféle definíció és megközelítésmód létezik a szakirodalomban és a képzők körében is. Amiben azonban az eredményesen dolgozó coachok egyetértenek az az, hogy a coachingban az ügyfélnek a segítségére szerződünk. A segítségünk pedig a jól körülírt célok meghatározására, a célok mentén való cselekedetek elkezdésére, a folyamatban való kitartásra és a folyamatos fejlődés nyomonkövetésére, ünneplésére vonatkozik. A coaching folyamat eredményességéhez szükséges, hogy az jól strukturált legyen. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szerepek és felelősség egyértelműen leszabályozottak, a folyamatban lévők pedig működésükben tudatosak legyenek. A coach, mert ez az alapfeltétele a professzionalizmusának, az ügyfél pedig azért, mert a coachtól folyamatosan visszajelzéseket kap önmagára és a működésére vonatkozóan.
A fejlődés és javulás áll a coaching szerződések többségében hosszútávú célként, ezért felmerülhet, hogy tanácsokkal, egyéni tréninggel vagy szakmai tudással boldogítva az ügyfeleket már eredményes lehet a folyamat, amit akkor miért is ne hívhatnánk éppen coachingnak. Van, aki még nagy körültekintéssel az érzelmek figyelembe vételét is említi, ami alapvetően jó dolog is. A legeredményesebb coaching szerződések kimondott célkitűzése nem a közös megoldásokra vonatkozik. Sokkal inkább az ügyfél számára teret biztosít, hogy rálásson és megértse saját működését egy helyzetben, végig gondolhassa hogyan tudna változtatni, alternatívákat dolgozzon ki, dönthessen a kipróbálásukról és vállalja a felelősséget azért, hogy adott esetben az eredményekért meg kell szenvednie, hisz a változásoknak ára van. A sokszor hangoztatott, de nem mindig tudatosan gyakorolt feltétele a coachingnak az, hogy a munkát az ügyfél végzi benne, a megoldásait, döntéseit saját folyamataiból ő termeli ki.
A tanácsadás nélküli tanácsadás egyike a jól hangzó coaching definícióknak. Amiért nekem ez tetszik, az a műfaji elhatárolódás a tanácsadástól, a terápiától, a mentorálástól, a szupervíziótól, az egyéni oktatástól, stb. Módszertanilag ugyanakkor azt mondom, hogy a coachingban ezekből a tanácsadási formákból mindből lehet elem, a rutinos coach jól tudja a módszertanokat váltogatni. A lényeges különbség az arányokban és határokban rejlik. A coaching folyamatok egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy időben behatároltak és a tartalomszolgáltatásért egyértelműen az ügyfelet terheli a felelősség. Azaz efektive nincs idő a hosszú hónapokon, éveken keresztül való sok szálon futó oknyomozó együttműködésre, de az idő rövidsége nem adhat alibit arra, hogy a tanácsadó direkt javaslatait, elképzeléseit próbálja meg lenyomni az ügyfél torkán. Nem elég megértetni az ügyféllel egy működési mechanizmusát vagy egy új modellt (mint a workshopokon, tréningeken), a coachingban a végigkísérés, a nyomon követés és a tudatos ünneplés kerekítik le az együttműködési folyamatot.
Több nagyon ügyes coach kollégám van, ami kitünteti mindannyiukat az az, hogy nem törekszenek guru szerepre, sőt megértették, hogy a bölcsek köve nélkül is lehet eredményesen dolgozniuk ügyfelükkel. Bizalmuk nem csak önmagukra, hanem az ügyfelükre és a folyamatra is kiterjed. Ha jól sikerül kérdezni, jók és elgondolkoztatóak a behozott feladatok, felvetések, akkor az ügyfelünk eredményesen tud velük dolgozni és a saját helyzetéhez, értékrendjéhez illeszkedő megoldásokat fogad el úgy jónak, hogy azok megvalósításába, kipróbálásába is belefog. A coaching hatékonysága pedig nem a megértésekben, nem az aha élményekben rejlik, hanem azokban a cselekedetekben, amiket az ügyfél ezekre alapozva kilépve szakmai vagy privát hétköznapjaiban alkalmazni fog.
A coaching valóban rendszeres elfoglaltságot jelent az ügyfél számára. Talán Socrates volt az első, aki rávilágított, hogy rendszeres gyakorlás nélkül nincs valódi tanulási folyamat. Az egyszeri alkalmak, elméletben megvilágított vagy csoportos feladatokban kipróbált eszközök gyakran tudnak nagy hatást elérni és hosszútávon egy-egy ügyfél megoldásaihoz való hozzáállását, szemléletét is megváltoztatni. A coaching ereje abban rejlik, hogy egyrészt nagyon testreszabottan lehet az egyéni munkában dolgozni, ami végül gyorsabbá teszi a változás beindulását, másrészt a rendszeres találkozások segítenek valóban integrálni és megszilárdítani a felvett új szokásokat. Ezért van, hogy javallatként a coachingra 3 hónapot szánunk, ami a szokások megszilárdulásának kutatásokkal bizonyított már elegendően hatékony időintervalluma. 3 hónap egy ember életében rövid idő, a tényleges találkozások gyakorisága pedig váltakozik a heti, kétheti, havi alkalmak között. A találkozások hossza 30-180 percig terjed, a mindenkori coach gyakorlata és választott munkamódszere szerint. A munkát az ügyfél az ülések között végzi, az ülések elsősorban a továbbgondolkodást és a nyomonkövetést, az ügyfél folyamatban tartását garantálják.