Facilitátor iskola

Egy jó történetre mindenki vevő

„Ha a képzeletet kiaknázod és a történetmondás alapelveit jól ötvözöd, akkor az emberek talpra pattannak és vastapssal köszönik, ha nem - akkor ásítva fordulnak el tőled ”  - Robert McKee

Használd ki a történetek erejét, amikor tanítasz, motiválsz, inspirálsz vagy be akarod vonni a résztvevőidet

Sokszor a sztorizás, füllentés nem olyan gonosz dolog, sokkal inkább az elbeszélőjük védekezését szolgálja. A facilitátor eszköztárából pedig a felszabadító és provokatív történetek kihagyhatatlanok.

Abból indulhatunk ki, hogy egy passzentos, ütős történet vagy idézet minden folyamatnak jót tesz. Boyer tapasztalatai alapján a szélesebb közönséget érintő vagy több ülésen keresztül húzódó folyamatokban, ahol alapvető szervezeti és társadalmi kérdéseket tárgyalnak pedig különösen hasznos. Ha nehéz a résztvevőidnek kiszakadni a megszokott gondolkodási sémák közül, akkor segítsd őket egy elvarázsolt történettel.

Ehhez az első lépés, hogy megértsd mi az őket most irányító belső történet. Ezeket a behatároló történeteket kell lecserélni szélesebb látókört, terjedelmesebb alternatívapalettát adó történettel. A mítoszok nagyon hasznosak, a népmesék erősek, de még a szci-fi történetekre is jól reagál a közönséged, ha megláthatja benne, hogy mi lehetne… A következő pillanatban már ők írják tovább a történeteket.

Sokan azt gondolhatják:

"Tényleg azt akarja, hogy a meglévő csúsztatásainkat felülírjuk tudatos fantáziálással… ez lenne a szolid alapja a csoportunk munkájának?"

Egy-egy ilyen történet magja nagy igazságot hordoz és benne vannak a céges értékek, anélkül, hogy most a szereplők vagy történelmi tények 1:1-hez stimmelnének. Néha éppen csak az értékeink arányára, szerepére az életünkben emlékeztetnek és lehetővé teszik, hogy friss szemmel nézzünk a kialakult helyzetre.

Mindenfajta kreativitás és nyitottság a történetekre a világunkat biztonságosabbá teszi, a másság tolerálásában.

Megtalálni a "megfelelő" történetet

Facilitátorként tudom, hogy egy csoportos folyamatban sok csavarás és rejtett fordulópont van. Ez különösen igaz az olyan folyamatokra, ahol több ülésen keresztül találkozunk és ahol az ülések között a résztvevők dolgoznak a témával, megbeszélik és be tudják hozni az őket érő friss impulzusokat és ezzel is kiszélesedik a megközelítési módok köre. Általában nem egyenletes az előremozdulás és fejlődés ezekben a folyamatokban, időről-időre leül a beszélgetés, aztán újra flow-ba kerülnek a résztvevők vagy néhány hangadó és szárnyaló a fejlődés. Ha több feladata is van egy egy résztvevőnek, akkor a gondolkodásbeli ugrásokra van aki azzal reagál, hogy leáll vagy kikapcsol. Ezért lehet hasznos, ha a nagy váltásoknak, nagyobb erőfeszítéseket megkívánó feladatoknak külön története van. Erős felütéssel és hátrafelé nyitott fejlődési lehetőséggel.

Egy ilyen történetre felfűzött együttműködésben megkérdezték, hogy mi a facilitátor feladata. Kommunikációs szakértőként vagyok jelen? Megfigyelek? Közvetítek, mediálok? Ki dönt ilyenkor? Az én kedvenc szerepen a törzsi sámáné – magam fantáziadús, gyors gondolkodású coachokra és higgadt, emberszerető mediátorokra vezetem vissza a gyökereimet és innen gondolom, hogy alkalmas vagyok csoportfolyamatok demokratikus irányítására. A feladataim közé tartozik, hogy figyelek, kérdezek és történeteket mesélek. Akinek a történetmesélés felületes dologként van a fejében azt emlékeztetem a nagy öregekre, törzsi bölcsekre, akik szerint a legrövidebb út a zavarból a megvilágosodás felé egy történeten keresztül vezet.

A helyzet feltérképezésének és leképezésének több eszköze is van, magam is többfélét alkalmazok. A legkönnyebben alkalmazhatóak, mert nem igényelnek eszközöket (kövek, bábok, babák) a történetek. Ezek a történetek szólhatnak arról, hogyan érdemes kérdezni, és mások más kultúrák, más idők emberei, más vállalatok munkatársai milyen választ adtak rá. A mesebeli történetekre is jellemző, hogy levezetik egy-egy döntés következményeit, a hős útját.

Amikor megakad valaki a gondolkodásban, őt kérdésekkel lehetne kimozdítani. Erre van egy jó történet:

Van két szerzetesünk, akik a nikotin rabjai. Láncdohányosok és még az ima alatt is rágyújtanak. Természetesen rettenetesen érzik magukat a szenvedélyük miatt és segítséget, tanácsot kérnek. Levélben a pápához fordulnak először. Az első szerzetes pápához írt levelében azt kérdezte:

"Szentatya, bűnös dolog ima közben dohányozni?". A pápa meglehetősen kategórikusan válaszolt: " Fiam, az ima ideje és helye szent és azt a saját felelősségedre szennyezed be!".

A másik szerzetes olvasván a választ nem rettent el attól, hogy magának külön véleményt is kérjen. Ezt írta:

"Szentatyám, megengedhető, hogy imádkozzam dohányzás közben?". A pápa ezúttal kedvesen válaszolt, " Kedves fiam, áldott dolog a mindennapi cselekedeteinket és esendőségeinket is megtisztítani egy imával. Áldásom rajtad!"

Egy-egy ilyen történettel a csoport megtapasztalhatja, hogy milyen az, amikor nem megfelelően találónak érez egy választ, akkor annak az is oka lehet, hogy az alaphelyzetet nem elég kimerítően ábrázolták a kérdezett felé vagy nem a megfelelő kérdést tették fel. A történetet sokan már tovább is szövik. Mi lenne, ha lenne egy harmadik szerzetes is, aki szintén úgy dönt, hogy ír a pápának? Mennyire függ a válasz a pápa hangulatától, szeszélyeitől vagy az őt aznap ért hatásoktól? Mit mond ez a történet az emberi rafinériáról, esendőségről, ha a saját ügyeinket vagy önmagunkat valamilyennek mutatni szeretnénk? Egész elméleteket lehet egy-egy ilyen történet köré szőni…

Történet mesélés – gyakorlat teszi a mestert

Végső soron úgy tudjuk mások történeteit segíteni, ha mi magunk dolgozunk a történet mesélési eszköztárunkon, megtaláljuk a hozzánk illő ritmust, hanglejtést és elbeszélő stílust. Az internet kifogyhatatlan tárháza a történeteknek, vicceknek, vagy akár a Dalai Láma példabeszédeinek. Van aki a saját családi történeteire esküszik, más a bibliát ismeri kívülről…

Ha olyan csoportfolyamatot kell facilitátorként segíts, ami nem tudható le egy üléssel és ahol nem tudod a döntést siettetni, akár mert nem egy egyszerű igen-nem döntésről van szó, akkor ott mesélőként elemedbe kerülhetsz.

Imhol néhány javaslat arra, hogyan működnek jól a csoportoknak elmesélt történetek:

• Ismerd meg előtte a résztvevőid érzékét a hasonlatok értésére. Hogyan – milyen nyelvezettel (képekben, hangokban, akciókkal, jelenben, múltban, stb.) nyilatkoznak az általuk kevésbé ismert dolgokról? merthogy itt érdemes a fantáziájukat megmozgató, addig még nem kifejezett helyzeteket, gondolatokat megközelíteni.
   
• Használd ki a szüneteket, az ebédidőt, az esti informálisan együtt töltött perceket, hogy ráérezz egyedi történeteikre, amivel aztán behozhatod őket és tehetségeiket a csoport folyamatba.
   
• Keresd meg a csoport-történetet is, amelyik azon alapul, hogyan közelítik ők meg a vitákat, döntési helyzeteket. Például meg szoktam kérdezni a résztvevőket, hogy mi az, ami örömet okoz nekik a megbeszélésekben és mi az, amitől kiszállnak belőle.
   
• Dokumentáld a csoport folyamatait, dramaturgiai szempontból is. Irass újra történeteket, legyen mód újra (vagy másnak is) elmesélni, mi történt.
   
• Legyenek történeteid raktáron, olyan esetekre, mint a megrekedés, fáradtság elkalandozó figyelem, konfliktus, stb. Persze jók a mozgásos gyakorlatok, energiát behozó mozgások, ommm-ozás, de még egy rossz vicc is.
   
• Legyen mindig egy nagyon ütős, titkos történeted is a vészhelyzetekre, amikor ki kell lökni a megrekedtség sínéből a társaságot.
   
• Amikor az összefoglalót írod, abból se hagyd ki a hivatkozást a csoport történetére. Magát az utat, míg eljutottatok a történethez szintén vedd bele, hisz ez néha fontosabb a résztvevők és az olvasó számára, mint a lehetőségek, amiket végül a megbeszélésből kihoztak a résztvevők.

A történetmesélő amolyan mágusként, nyitott szívvel és szemmel közlekedik a csoportban, célja az érdemi megbeszélés, de készen áll arra is, hogy szórakoztasson és ezzel vezesse ki az ismerős mocsarakból új utakra, termékenyebb, de soha nem látott, érzékelt lehetőségekhez a résztvevőket.