Satir modell ismertető

Egy nő, aki „úgy tudott világhírű vezetővé válni a férfiak által uralt szakterületen, hogy nem támadta a fennálló szakmai gyakorlatot, hanem fontos alternatívát nyújtott az egyének és a családok kezelésére.”(Satir-modell , 2006)

 „Az élet nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Olyan, amilyen. Minden azon múlik, hogyan küzdünk meg vele.” - Virginia Satir.

 

VIRGINIA SATIR (1916. június 26. - 1988. szeptember 10.)

Amerikai pszicho terapeuta. A családterápia és a rendszerfelállítás „ősanyjaként” tartják számon. Elmélete és módszerei a 70-es évektől terjedtek el világszerte.Családrekonstrukciós modelljét és családszobrát a tanácsadás különböző területein működő csoportos pszichoterápiák sorában az egyik legfontosabb munkamódszerként tartják számon. Klinikai tapasztalatokon alapuló változásmodelljét (Change Process Modell)a szervezetfejlesztő guruk a mai napig alkalmazzák.

Az 1961-ben alakult Humanisztikus Pszichológiai Társaság tagjaként együtt tevékenykedhetett a személyközpontú pszichológia megteremtőjével, Carl Rogers-szel és Abraham Maslow-val, a szükségletelmélet (Maslow-piramis) kidolgozójával. A Humán Potenciál Mozgalom fellegvárában, az Esalen Intézetben többek között olyan nagy egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Paul Goodman és Fritz Perls, a Gestalt-terápiamegalapítói, Moshe Feldenkrais, a finom izommozgásokra alapozott terápia kimunkálója, Alexander Lowen, a bioenergetikai analízis úttörője vagy Jakob L. Moreno, a pszichodráma megteremtője.

Sok terapeuta képződött a keze alatt. Terápiás elméletének és módszereinek számos elemét hasznosították más humanisztikus elméletek és módszerek kialakításakor is.

A coaching eszköztárába tartozó Neurolingvisztikus Programozás (NLP) - Fritz Perls és Milton Erickson, a híres hipnoterapeuta mellett - az egyik legfontosabb előfutárának tekinti. Richard Bandler és John Grinder, az NLP megteremtői, úgy találták, hogy e három pszichoterapeuta non-verbális módszereit érdemes külön programba szedve alkalmazni és tanítani. Steve de Shazer, a Megoldás orientált Rövid Terápia úttörője is sokat merített Satir módszereiből.

Virginia Satir a saját munkájában Perls és Moreno technikáiból hasznosította a legtöbbet.

Munkássága Magyarországon is jól ismert a terapeuták körében. Magyar nyelven két könyve jelent meg:

• 1. A család együttélésének művészete. Az új családműhely. Coincidencia Kft., Budapest, 1999.
• 2. VIRGINIA SATIR – John Banmen, Jane Gerber, Gömöri Mária: A Satir-modell. Családterápia és ami azon túl van. Ursus Libris, 2006

ÉLETRAJZI ÉS SZAKMAI ADATOK

Virginia Satir (eredeti nevén: Virginia M. Pagenkopf) 1916. június 26-án született az egyesült államokbeli Neillsville-ben első gyermekként, egy ötgyermekes farmercsaládban.

A farmon töltött gyermekkorát fontos és hasznos tapasztalatként élte meg, ami a szakmai munkáját is gyakran segítette. Egyfajta szimbolikus analógiaként szokta említeni a családja egykori sokfunkciós vasfazekát, amelyben a legkülönfélébb dolgokat tartották: a szappantól a frissen szedett virágokig, hol ezt, hol azt.

Jó illusztráció volt ez a „személyiség mint tartály” értelmezésére: csak rajtunk múlik, hogy mit tartunk önmagunkban – haragot, bánatot vagy éppen a pozitív értékeinket.

A második világháború időszakában ismerkedett meg első férjével, Gordon Rodgers-szel. A házasságuk korai időszakában Virginia méhen kívüli terhességgel kórházba került, és a műtét következtében le kellett mondania arról, hogy saját gyermeke lehessen. A háború után elvált, majd másodszorra is férjhez ment. Új párja Norman Satir volt, akivel 1957-ig éltek együtt. Ebben az időszakban két felnőtt lányt fogadtak örökbe, akikkel (s a lányok gyermekeivel mint unokákkal) Virginia a második házasságának felbomlása után is teljesnek érezte a családi életét. Fogadott gyermekeivel haláláig bensőséges, jó kapcsolatban volt.

Egyetemi tanulmányait a Chicagói Egyetemen végezte szociális munkás szakon.

1951-ben kezdett el úttörő módon családterápiával foglalkozni, majd Don Jackson pszichiáterrel terapeuták családterápiás kiképzésébe fogtak, ami 1962-től hivatalos családterápiás kiképző program lett. Új módszerét 1961-ben európai szakemberek előtt Bécsben is bemutatta. 1976-ban tartották munkatársaival az első családterápiás tábort Kaliforniában, amit azután minden évben megrendeztek. 1978-ban doktori fokozatot szerzett a Wisconsin-Madison Egyetemen.

A SATIR-MODELL

 

1. ÖNÉRTÉKELÉS ÉS NÖVEKEDÉS 

Satir rendkívül találékony terapeuta volt. Olyan módszereket fejlesztett ki, amelyekkel a különböző rendszerek negatív szemléletét pozitív irányultságú modellé lehet változtatni. A hierarchikus világlátással szemben a növekedési rendszert helyezte előtérbe, amelyben nem az emberek egyenlősége, hanem azok potenciális egyenértékűsége kap hangsúlyt. Úgy vélte, hogy ha növekedési rendszer keretei között élhetünk, az átmeneti hierarchiák sem árthatnak, amennyiben a hierarchia csúcsán a növekedést támogató erők állnak.

Egyik legfőbb felismerése az volt, hogy a mentális zavarok fő oka az alacsony önértékelés. Minden olyan emberi erőfeszítést tanulmányozott, amellyel az önértékelés befolyásolható.

Terápiás szemléletének középpontjában az Én állt. Úgy lépett ki az egyént elszigetelten vizsgáló és elemző személyiség- és klinikai lélektan keretei közül, hogy közben mégis az egyént volt képes fókuszba állítani.

„Én én vagyok, és így vagyok jó.” - írja az önbecsülésről szóló nyilatkozatában.

 

2. A MEGKÜZDÉS KOMMUNIKÁCIÓS MINTÁZATAI 

Satirt egész munkásságát az a kérdés fémjelezte, hogyan lehet teljes emberré válni. Az alapszintű túléléstől a teljesebb emberré válásig vezető utat a megküzdési stratégiákkal magyarázta:

„Nem az határozza meg a sorsunkat – mondta egy interjúban, – ami velünk történik, hanem az, ahogyan a történésekkel megbirkózunk.”

A megküzdés módja, Satir szerint, az önértékeléstől függ. Az alacsony önértékelés miatt valódi megküzdések helyett túlélésre rendezkedünk be. A legegyszerűbb helyzetekben is támadva érezzük magunkat, ezért ún. túlélési pozíciókat (survival stances) veszünk fel.

Satir négy olyan túlélési viselkedésmintát figyelt meg, amelyet az emberek a visszautasítástól való félelmükben használnak. Az az ember, aki fenyegetve érzi magát, de nem szeretné, hogy mások észrevegyék a gyengeségét, a következő viselkedésminták mögé próbál rejtőzni: engesztel, vádol, okoskodik vagy kilép a helyzetből és nem annak megfelelően reagál (zavarodott). Ezek a viselkedésminták az alacsony önbecsüléshez tartozó megküzdési (túlélési) mintázatok. (Pál F., 2007)

A Satir-féle megküzdési minták:

• az okoskodó,
• a nem adekvát (zavarodott),
• a hiteles,
• az engesztelő és a vádaskodó viselkedés.

Satir a jól működő (teljes) személyiség alapjának a túlélési viselkedésmintákat meghaladó önbecsülést és a kongruenciát tartotta. A kongruencia („hitelesség” vagy „egységesség”) a humanisztikus pszichológia és a megoldás orientált terápiák (köztük a coaching) egyik legfontosabb fogalma. Carl Rogers elméletének is egyik sarkköve volt.
Azt jelenti, hogy a személyiség összetevői integráns egészet képeznek, s a kommunikáció is egységesen áramló: a szavak összhangban vannak az arckifejezéssel, a testhelyzettel és a hangszínnel; a kapcsolatok szabadok és őszinték; az emberek önértékelését nem fenyegeti semmi. Satir szerint csak ennek a kommunikációs mintának van esélye arra, hogy, túllendítsen a holtpontokon, elsimítsa a viszályokat és hidat építsen az emberek között.

3. RÉSZEK TALÁLKOZÓJA ÉS AZ INTEGRÁNS SZEMÉLYISÉG 

Satir egyik leghíresebb pszichoterápiás technikája a személyiség összetevőinek (részeinek) számbavétele és egységes egészbe foglalása. A saját gyakorlatában a kliensek dramatikus eszközökkel személyesítették meg az egyes részeket a Részek találkozója („Parts Party”) elnevezésű 15-40 fős csoportüléseken. A klasszikus satiri alkalmazáson túl az egyéni és párokkal foglalkozó terápiában is „rendeznek” ilyen találkozókat. Az NLP úgy alkalmazza ezt a módszert, hogy az intrapszichés részek a kliensen belül kommunikálnak egymással.

Képzeljünk el egy összejövetelt, amelyre a házigazda a személyisége különböző összetevőit hívja vendégségbe. Az összetevők azonosítása céljából azokat a részeket, amelyekkel dolgozni akar jól ismert emberek, figurák nevével ruházza fel. Így az összejövetelen, mint egy jelmezbálon megjelenhetnek olyan szereplők, mint Buddha, Marilyn Monroe, Alberts Einstein vagy Adolf Hitler. Amennyiben a „házigazda” a testképével akar foglalkozni, a különböző testrészeinek is rendezhet partyt. Vak kliens esetén a „vendégek” különböző hangok formájában vehetnek részt az összejövetelen.

A részek találkozójának az a célja, hogy a kliens elfogadja a személyisége azon összetevőit, amelyeket addig figyelmen kívül hagyott, tisztán lásson és újraértékeljen olyan részeket, amelyeket eltorzított, átgondolja, mely részeinek van szüksége nagyobb figyelemre.

„Képzeljük el – mondta Satir egy vele készült interjúban, - hogy a személyiség belsejében egy energiaforrás található, amely számtalan kivezető nyílással rendelkezik. Ha az energia szabadon áramolhatna bennünk, és ha ezek a nyílások mind nyitva lennének, fantasztikus energiaözönnel lennénk ellátva. Csakhogy e nyílásoknak a többsége zárva van: „ezt nem szabad”, „azt nem szabad”, „mit szólnak majd, ha ezt és ezt teszem”, és így tovább. Végül csak fél életet élünk.”

Virginia Satir: Becoming More Fully Human (excerpt) -- Thinking Allowed DVD w/ Jeffrey Mishlove

Satir egy másik hasonlata jól érzékelteti, hogyan hasznosíthatjuk az összes személyiségrészünk energiáját:

„Ha minden részünk energiájához hozzáférünk, az olyan, mintha egy kapcsolósor felett rendelkeznénk. Bármely részünk energiáját aktiválhatjuk. (…) Némi gyakorlás révén olyan jól megismerkedhetünk a kapcsolótáblával, hogy a képességeinknek és szükségleteinknek megfelelően tudjuk a kapcsolókat ki-bekapcsolgatni.” (Satir-modell, 216. o.)

 

4. SATIR VÁLTOZÁSMODELLJE 

Satir a változást tekintette a terápia és a nevelés alapkövének. Változásmodellje növekedésalapú:

„Mit tehetek hozzá a már meglévőhöz, hogy valami más legyen?”

Ez az átváltoztatási elv, amely a negatív szemléletű hozzáállást előre irányuló mozgássá alakítja át. Nem arra kell összpontosítanunk, hogy mitől kell megszabadulnunk, hanem arra, hogy mit szeretnénk kimunkálni. Pozitív célokat kell kitűznünk és a probléma helyett a megoldásokra kell összpontosítanunk. A probléma gyökereinek alapos ismerete ugyanis nem nyújt elegendő információt arról, hogyan lehet azt megoldani, és a jelenbeli kontextus teljes megismerése sem minden esetben fontos a megoldás kulcsának megtalálásához. Ez a későbbi megoldás orientált terápiák (NLP,coaching stb.) alapgondolata is.

Satir a vízvezeték szerelő analógiáját használja: a szerelő nem ül le a tulajdonossal azon morfondírozni, mitől lyukadt ki a vezeték.

„Odamegy, és csinál vele valamit. A javításnak semmi köze ahhoz, hogyan keletkezett a lyuk. Lehet, hogy a rozsda miatt van, de a szerelő nem rozsdával foltozza be. Satir-modell, 2006, 110. o)

 

A változás szakaszai:

• A fennálló renden belül felmerül a változás szükségessége.
• Idegen elem bevezetése (terapeuta, barát stb.)
• Káosz: felborul az egyensúly.
• Átalakítás és integráció: az újonnan tanult dolgok beépítése, új létezésmód.
• Gyakorlat: az új állapot gyakorlása.
• Új rend.

 

5. CSALÁDI REKONSTRUKCIÓ ÉS CSALÁDSZOBOR 

A család Satir-féle rekonstrukciója a kliens családjában zajló folyamatokat és a kapcsolati mintázatokat tárja fel annak érdekében, hogy a kliens újfajta módon léphessen kapcsolatba a családtagjaival és a saját önértékelésével.

Satir kiindulópontja e módszer megalkotásakor az volt, hogy az emberek megküzdési problémái a feloldatlan gyermek–szülő élményekhez kapcsolódnak. Úgy vélte, nem lehetünk teljesek addig, amíg nem kapcsolódunk össze a szüleinkkel, mint emberekkel.

A család rekonstrukcióját komoly előkészületek előzik meg. A klienst, akinek a családja megelevenedik „csillagnak” nevezik. A csillag a rendelkezésére álló információk alapján térképet készít a családi mintázatokról, időtengelyen ábrázolja a legfontosabb családi eseményeket, majd megrajzolja az életét meghatározó személyek körét, az ún. befolyásolók kerekét, amelynek a közepén magát tünteti fel, tőle azonos távolságban pedig a családtagjait, barátait, szerelmeit, tanárait, kedvenc állatait stb.

Az egyéni előkészületek után a csoporttagok segítségével családszobor készül a „csillag”

• szűkebb családjáról
• a szülők családjáról (az anyáéról és az apáéról külön)
• a szülők megismerkedéséről, az udvarlásról és az egybekelésről
• újra a szűk családról (a szülők egybekelése, a testvérek megszületése nyomán megváltozott családi rendszerről)

A „csillag” végignézi, ahogyan a helyettesítője a különböző helyzetekben a régi megküzdési minták helyett újakat választva kiáll magáért (azaz közvetve a „csillagért").

A „csillag” a családszobor felállításával újfajta tudatosságra tehet szert. Lehetővé válik, hogy másképpen értékelje saját magát és a családtagjait, és hogy a fejlődés gátját okozó, alacsony önértékelést előidéző régi beidegződések megszűnjenek.

Végezetül álljon itt egy érzékletes saját élményű beszámoló a családszoborról:

„A pszichológusok arra kértek, engedjem el magam és képzeljem el, hogy szobrász vagyok, aki a saját családja szobrát faragja meg, de előbb tegyek fel egy kérdést, amire szeretném, ha a szobor választ adna. Körbenézve a teremben választanom kellett egy-egy szereplőt, akik a családtagjaimat és engem eljátszanak. Arra kértek, ne gondolkozzam, csak hallgassak az ösztöneimre. Piruló arccal ugyan, de elkezdtem sétálni, és megkerestem azt a pontot a teremben, ami az én helyem, és azt a pózt, ami kifejezi azt, ahogy éppen érzem magam az életemben. Majd az alteregóm beállt a helyemre, és én szép lassan mindenkit elrakosgattam a térben. Eleinte bátortalanul fogtam a képzeletbeli vésőt, de később egyre inkább magával ragadott az élmény, és a végén ott állt előttem a családom, mint egy élő fénykép. Ahogy elmondták, ki hogy érzi magát abban a helyzetben, amibe belemerevítettem őket, megdöbbentem. Akkor láttuk egymást először, de mintha mindig is ismertek volna. A mondataik is ismerősen csengtek. Végül beálltam a saját helyemre, és megtapasztaltam, hogy egy gyöngéd kézfogás, ami először erőt ad, hogy húz vissza, amikor továbbindulnék, és arra is rájöttem, hogy egy ölelés bizony fojtogató is lehet. A hátamat támasztó kezek sem tartottak meg, sőt inkább előrelöktek, miközben alig láttam valamit a többiekből, mivel csak arra nézhettem, amerre szobrászként a fejemet fordítottam…”

 

Virginia Satir legismertebb könyvei:

Conjoint Family Therapy („Az egész család terápiája”), 1964

Peoplemaking, 1971

Your Many Faces: The First Step to Being Loved, 1978

The New Peoplemaking, 1988

FORRÁSOK:

(Satir-modell, 2006)Virginia Satir, John Banmen, Jane Gerber, Gömöri Mária:  A Satir-modell. Családterápia és ami azon túl van. Ursus Libris, 2006, Budapest – ISBN 978 9718 02 9

 (Pál F., 2007)Satir asszony terápiás alapelvei. In: Pál Ferenc előadásainak összefoglalója, 2007. 10. 09.

 (Vajdics, 2006)Vajdics Anikó: Szociális atom. In: Pantha rei – a pszichodráma mágikus szépsége. 2006. 06. 14.

 

Az ismertetőt írta: Vajdics Anikó, a Lemma Coaching Kiadó munkatársa

Az életrajzi adatokról szóló rész az Ursus Libris Könyvkiadó oldaláról származik:

A Satir-modell-sorozatszerkesztői utószó

SATIR, Virginia: My Declaration of Self-Esteem

Virginia Satir: Becoming More Fully Human (excerpt) -- Thinking Allowed DV

Sheri Oz: A Modified „Parts Party” for Couple Work

Parts Party. From Virginia Satir (Your Many Faces), based on an exercise in John Bradshaw's Healing the Shame that Binds You. Out of the Box Coaching and Breakthroughs with the Enneagram, Mary R. Bast, Ph.D.

A „befolyásolók kereke” a családrekonstrukcióban ugyanazt szerepet tölti be, mint a Moreno-féle, pszichodrámában alkalmazott szociális atom azzal a különbséggel, hogy itt a középpontból kiinduló küllők vastagságahatározza meg a kapcsolatok erősségét, míg a szociális atomban az Én-től való távolságot közelebbi ill. távolabbi elhelyezésekkel is fel lehet  tüntetni, és a kapcsolat minősége – pozitív, negatív, ambivalens volta – is érzékeltethető. A szociális atomban szereplő személyeket a pszichodrámában szereplők segítségével, a protagonistával való szerepcseréken keresztül meg is szokták jeleníteni. (Vajdics, 2006)

A családi rekonstrukció annak megfelelően történik, ahogyan a csillag fejében él a valóság, így nem kell feltétlenül precíznek lennie az adatoknak. Ha a csillag nem rendelkezik valamilyen információval, a vezető arra biztatja, hogy „találja ki”.

A későbbi családfellálítási és a visszajátszó (playback-)színházi szimulációkban is ez történik: a családfelállító ill. a mesélő kívülről nézi végig, mit történik vagy történhet vele a különböző helyzetekben. A protagonista-központú morenói pszichodrámában a főszereplő maga - saját testi, cselekvő mivoltában - élheti meg a szerepeit, sőt a szerepcserék révén a jelenetek többi szereplőjének helyzetét is saját maga élheti át. (Vajdics, 2006)