A kutatás legfontosabb felismerése, hogyha fontos pozícióra pályázik, akkor egy nő nem engedheti meg magának, hogy dühöt mutasson.
Míg a férfiak dühének megítélése részben pozitív is lehet, addig a dühös nőt a helyzettől függetlenül kevésbé kompetensnek ítélik a megfigyelők.
Ezért nagyon fontos lenne egy nő számára, hogy semleges tudjon maradni feszültséggel terhes pl. kiválasztási helyzetekben, de legalábbis ha már begurult, akkor utólag magyarázatot kell adnia viselkedésére. Az egyetlen helyzet, amelyben a nyilvánosság elfogadja a dühöt felelős helyzetben lévő hölgyektől az a családjukért való küzdelem.
A Yale kutatásában a megfigyelőket arra kérték fel, hogy az egy-egy pozícióra jelentkező nőkről és férfiakról viselkedésük alapján döntsék el, hogy ők mennyire érzik kompetensnek, vajon alkalmaznák e az adott pozícióra és mennyi fizetést javasolnának nekik.
A kutatás tisztán dühre vonatkozó körében kiderült, hogy a dühös férfiaknak nagyobb hozzáértést tulajdonítanak a megfigyelők, őket magasabb pozíciókra is alkalmasnak tartják és fizetésben is magasabbra javasolják, mint a dühös nőket.
Amikor a dühös férfi színészeket megkérték, hogy szomorúságot is közvetítsenek a megfigyelők felé, akkor a férfiak és nők közötti különbség lecsökkent. A kompetencia és pozíció megítélés között már nem volt különbség, a fizetések terén azonban még mindig.
Amikor a keresésben egy alacsony státuszú pozícióról kellett dönteniük a megfigyelőknek, akkor a különbség a dühös férfiak és dühös nők megítélésében még nagyobb volt. A különbségek a nemek között csak akkor lettek kisebbek, amikor semlegesen viselkedő nők és férfiak is bekerültek a kiválasztási körbe.
Érdekes tanulsága a kutatásnak még, hogy míg a dühös nők megítélése pozitívabbra változik, ha elmagyarázzák, hogy mi okozta a dühüket, addig a magukat magyarázó dühös férfiak megítélése nagyban leromlott. Talán a társadalmi elvárások miatt, amelyek a férfiaktól kevésbé jól tűrik a gyengeség jeleit.