Mikor kezded el szeretni önmagad legjobb része mellett a legrosszabbat is?

Tavasz van. Újra. Újjászületés van. Újra. Mondta valaki a természetnek, hogy viruljon ki és fakasszon rügyet meg lombot? Naftalinszagú kérdés, ugye? Tele vagyunk ilyen porlepte, és még több lejárt szavatosságú kijelentéssel. (Korábban én is mondtam ilyet, de ma már kiegészítem valami mással is, mert önmagukban ezek a hangzatos mondatok semmit nem érnek.)

,,Gondolkodj pozitívan”, „élj tudatosan”, „bármire képes vagy”, „ne hagyd, hogy a félelmeid irányítsanak”, „mosolyogj, légy boldog”!

Ezeket csakis akkor leszel képes könnyedén elsajátítani, ha elfogadod azt is, ami nem pozitív benned. A hibáid nem többek és nem kevesebbek annál, mint amik. És mindenkinek van belőlük bőven. Ha elfogadod, hogy az élet szerves része a bukás, a sikertelenség, a szomorúság, a tökéletlenség és minden, ami az árnyékzónában van, megszűnik benned a szorongás. Épp annyira vagy jó és szép és kedves, és tehetséges amennyire kell. Itt és most. Ne a hibáidon legyen a fókusz, mert akkor a környezeted is csak azt fogja meglátni benned, ami rossz.

Úgy vélem, az az élet hiteles, amelyben felvállalják azt is, ami rossz, ami csúf. Nem elnyomják, nem eltapossák, hanem méltó helyére emelik. A jó és a szép mellé. Ekkor ugyanis létrejön az az egyensúlyi állapot, amely a derűs, szabad és mosolygós élethez kell. És ez az élet nem függ semmitől és senkitől, és nincs benne „ha”, és nincs benne „de”.Nincs benne kifogás. Cselekvés és haladás van. Mert az egységhez mindkét részünket, a fehéret és a feketét is, egyszóval minden árnyalatunkat őszintén fel kell vállalni. Az elnyomás felerősít, életben tart. A valódi beismerés felszabadít. Honnan tudod, hogy valódi-e a beismerésed? Abbahagyod a szenvedést, és az önmarcangolást, mások hibáztatását, kritizálását. Nem manipulálsz, és legfőképpen nem szégyelled magad azért, ami benned nem tökéletes. Ne mond azt, hogy „ én mindig így járok”, „nekem ez úgysem jön össze”, mindig ezeket vonzom”, „na, tessék, megmondtam, hogy így lesz”, „sose leszek gazdag”, „sose fogyok le”...

Tavasz van. Újra! És ez nem kérdés. A kérdés az, mikor kezded el szeretni önmagad legjobb része mellett a legrosszabbat is?