Született maximalista, avagy a tökéletesség-csapda

Hallottad már a kifejezést: stresszorexia? A maximalista nők sajnálatosan gyakori jellemzője, amikor már „enni sincs idő”. Most megtudhatod, mire érdemes odafigyelni annak, aki már-már kórosan perfekcionista.

A jelenséget magas iskolázottságú, gyakran vezető beosztású, jellemzően stresszes, maximalista nőknél figyelték meg, akik reggeltől estig hajtanak, olyannyira, hogy se nem látnak, se nem hallanak, még az evésről is megfeledkeznek (...bezzeg az éjszakai nass)!

Egyik ismerősöm, Saci (kiváló szakember egyébként) két ügyfél között  rendszeresen papírzacskóból ebédel egy péksüteményt, esetleg egy műanyag tálka bolti salátát. Nem, nem fogyókúrázik, egész egyszerűen "nincs ideje enni".

 Ötkor felpattan, rohan a gyerekért a balettra, angolra vagy teniszre, hazafelé beugranak a szupermarketbe, otthon összeüt valami "ízletes, de tápláló" vacsorát a családnak, kikérdezi a leckét, megeteti a macskát, berak egy adag mosást, aztán kivasal három inget (mert Zoli konferenciára megy másnap), leellenőrzi az iskolatáskát. Rendszerint éjfél után dől be az ágyba, miután még átnézett egy-két dossziét a másnapi találkozóhoz.

- Ismersz te is ilyet? Én történetesen elég sokat... (egyikük épp cikket ír, úgy éjféltájt :-))

Coachként  gyakran találkozom olyan női vezetőkkel, akik az életük minden területén 120%-ra törekszenek, saját elmondásuk szerint maximalisták. Általában két-három gyereket nevelő nők, akik akár önfeláldozó módon csúcsra járatják magukat minden szerepükben.

Egy másik ismerősöm, Ili például képes volt szombaton reggel hattól este hétig nonstop takarítani a házat, azt mesélte, a végén már a férje parancsolta le a létráról.
A "gyerek" (egyetemista...) lakásfelújítási projektjét távirányítással intézi, irodai bulira csakis házi sütemény jó, reggel biopiacra rohan, a délutáni megbeszéléshez Prezi-s anyagot villant, este a beteg anyját látogatja... Önmagával fut versenyt és folyton mardosó lelkifurdalással küzd, mert persze soha nem lehet "tökéletes": mindig van, amiben talál kivetnivalót, amivel még nem elégedett.

Megvan a Született feleségek"-ből  Lynette Scavo, a keménykezű főnök/feleség/minta-anya, aki zsonglőröket megszégyenítő módon pörgeti ezernyi feladatát? Na, ő pont ilyen.

Kezd kitermelődni azért (én azt mondom, szerencsére) a perfekcionista, vezető beosztású nők egy alcsoportja, akik azokat a feladatokat, amelyek nem közvetlenül a gyermekneveléssel és érzelmi motivációval kapcsolatosak, legalább "kiszervezik". Egy tanulmány őket nevezi "szabadidőt vásárlók"-nak.

A bejárónő elvégzi az otthoni munkát, akár mos vagy megfőz, így a felszabaduló időt a női vezető/vállalkozó a családdal való foglalatosságokkal, vagy ha még tudatosabb, némi saját kedvteléssel töltheti.

És mi van ha... én is ide tartozom?
 

Van egy jó hírem, meg egy rossz. Melyikkel kezdjem?

• JÓ hír, hogy a maximalista nők szinte be vannak drótozva a sikerre. Keményen dolgoznak, kevés hibát vétenek, és mindig készek fejlődni. Nagyon kitartóak, meg sem állnak egészen a célig. És akkor jöjjön a... 
   
• ROSSZ hír: mivel totálisan belemerülnek a feladataikba, gyakran nem látják a fától az erdőt, elvesznek az apró részletekben. Hajlamosak túlpörgetni magukat. A visszajelzések sokszor egy negatív belső szűrőn át érkeznek  a tudatukba, valahogy így: "Ez katasztrófa." Vagy: "Jó, de lehetett volna ennél még jobb is, ha még..."
  Csapatban azért valljuk be, elég nagy kihívás egy megrögzött maximalistával együttműködni.

Hogyan "kócsolhatók" a perfekcionista nők?

Ha az ügyfelem az illető, általában meg szoktam kérdezni:
 

"Milyennek szeretnéd, hogy mások lássanak téged?"
 

Ekkor elmondják, hogy kompetensnek, intelligensnek, önállónak – kb. mint amit bárki más is mondana hasonló helyzetben.

Egy nagy különbség mégis látszik: a maximalistáknak nagyon nehéz kikapcsolni (a telefont is, magukat is), lazítani, még a nyaraláskor vagy amikor megtehetnék, akkor  is. Még nehezebb  túltenni magukat azon, ha kritizálták őket, vagy elfogadni maguktól, ha neadjisten ők hibáztak!

Ha netalán néhol ismerős a fenti helyzet, :-), következzen...
4 tipp a coachtól, hogyan kezeld a maximalizmusod:

 #1. Legyenek lézerpontosak a céljaid (és a magaddal szembeni elvárásaid) !

•  A maximalista ugyanis hajlamos rendszeresen "mozgóra venni" a célszalagot, túlzott elvárásokat támasztani magával szemben. (A coaching során mindig nagy hangsúlyt fektetünk a pontos, mérhető  és reális célok kitűzésére, komfortos ráhagyással az időkeret tervezésénél!)

#2. Oszd meg a coachoddal (bizalmasoddal,...) hol tartasz a részcélokkal!

• A maximalista retteg attól, hogy félkész munkát adjon ki a kezéből, ezért nem szívesen enged bepillantást a köztes, még "tökéletlen"  állapotba sem.
  Ha valakivel megosztod, hol tartasz, mi foglalkoztat éppen, kisebb a valószínűsége, hogy túl sok piszkozat készüljön, vagy elvessz a részletekben.

 #3. Tévedni emberi – hibázni szabad!

• A maximalista igen gyakran nem érzékeli a különbséget a "kis hiba" és a totális elszúrás" között, ezért jól teszi, ha  a megvalósításkor kapcsolatban marad egy stabil, külső ponttal, akivel menet közben egyeztethet (ld. fentebb).
  A motivációs eszköztárában előkelő helyen áll az erős önkritika, ami esetenként lehet hatékony, hosszú távon mégis demoralizáló. A coachától is elvárja, hogy mutasson rá a hiányosságokra, hogy fejlődhessen, de ebben ő úgyis jobb nálam :-) Ezért én inkább a kísérletezés, szabad próbálkozás pozitívumait erősítem. Igenis, szabad hibázni!

 #4. Ha mindig ugyanúgy cselekszel, mitől várnál MÁS eredményt?

• Ne feledd: a kitartás nem  egyenlő a makacs ismételgetéssel! A maximalisták, ha nem megy jól a dolog, hajlamosak megkettőzött erőfeszítéssel tolni tovább  – ugyanazt, ugyanúgy...  Attól, hogy a szöghöz kalapácsot használsz, a csavart inkább csavarhúzóval érdemes megközelítened, nem igaz? :-)
  A kevesebb néha több: mielőtt végképp eltévednél, állj meg, időnként iktass be checkpoint-okat, ellenőrizd, hatékony-e még a módszered, és ne félj változtatni, ha kell!

Ha kilépsz a saját magad kreálta mókuskerékből, minden alkalommal, amikor a  "tökéletes éned" kezd rágörcsölni a feladatra, állj meg egy pillanatra. 

Nézd meg az eredeti  szándék, az eredmény, és az ide vezető stratégiád jellemzőit. A túlzó, bénító maximalizmust az egészséges változattól sokszor a célhoz vezető út újratervezésével érhetjük el: ha valami nem működik, próbáld másként. 

És ami a legfontosabb (ezt legszívesebben a homlokomra tetováltatnám :-)), akár maximalista vagy, akár nem:

                  * * * CSAK abból tudsz adni, amid VAN! * * * 

• Azaz: csak abból tudsz kivenni, amibe előzőleg már betettél – ha nem figyelsz magadra, nem töltődsz, regenerálódsz rendszeresen testileg-lelkileg, előbb-utóbb lemerülsz. Pont mint a bankkártya.
   
• Vagy az autó, az fontos, igaz? Ezért tankoljuk és hordjuk szervizbe rendszeresen, hogy megbízhatóan számíthass rá, ne hagyjon cserben épp akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
  Mennyivel inkább így van ez a saját erőforrásaiddal, energiáddal!

Amint ezt megteszed, a saját erősségeid mentén sokkal hatékonyabban és boldogabban végezheted a tennivalóidat – és nem többé kell papírzacskóból, kutyafuttában ebédelned...

 Nos, mit szólsz, melyik tippet próbálod ki először?