Burn-out coaching 2. rész - Hol ég a ház, amikor ég?

A stressz jelenségei különböző irányból támadnak, általános bennük, hogy a lelkesedésünkre, motivációnkra hatnak, az élet nyomása ellenében megadjuk magunkat.

Hogyan hat?

Érzelmi stressz: amikor nem tölt elég időt a szeretteivel, vagy a munkatársaihoz nem kapcsolódik, mert valahogy nincs ideje és a készségei is hiányosak, hogy a kapcsolatait fejlessze.

Egészségügyi stressz: amikor olyan tüneteket vesz észre magán, amiről tudja, hogy a túlhajtott munkabeosztása okozza. Vagy egyszerűen nem úgy mennek a dolgok, nincs elég energiája már a legkisebb feladatokra sem

Időzavar stressze: amikor fontos magánéleti időpontokat felrúg vagy visszamond bármilyen munkahelyi, vállalkozási ügy érdekében. Már nincs ideje önmagára, a pihenésre, a játékra, a kimozdulásra, akármilyen hobby félére. Akkor is a munkahelyi maileken gondolkodik, amikor a hétvégén pl. bevásárol a családnak. Szabadság alatt is elérhetővé teszi magát munkahelyének.

Célok zavara: Már nem biztos benne, hogy mit is akar az életéből és munkájából kihozni. Vagy ha tudja is, szem elől veszítette a megvalósítás módját. Szeretne egy értelmes feladatot, egy fejlődő, folyamatos növekedést nyújtó karriert, amelyet élvezni tud, dehogy már nem biztos benne, hogy ez egyáltalán elérhető e valaha?

Hozzáállásbeli zavarok: Ahogy az évek múlnak egyre jobban érzi a stressz növekedését és egyre nagyobbnak érzékeli a szakadékot az egyensúlyban elképzeltek és a jelene között. Már nincs kedve pozitívan viszonyulni a tervekhez. Nem is látja, hogy teremthetné meg a lelki békét, amire vágyik. Gyakran érzi, hogy le kéne szállni erről a hajóról és valami távoli fantázi szigeten újrakezdeni.

2014-ben éltem meg a legmasszívabb kiégésemet. Azóta éles füllel figyelem azokat, akik a túlterheltségüket, túllihegett munkahelyi odaadásukat mint valami kitüntetést ábrázolják. Kaján mosollyal mesélik, hogy

“A hétvégét megint átdolgozom. Nélkülem összeomlik a világ. 14 órázom minden nap. Tegnap már nem is volt értelme lefeküdjek…”

A magam részéről remélem, hogy legalább sikereket is megélnek – több pénzt visznek haza, klasszabb dolgokat tudnak megvásárolni maguknak és az övéiknek…  milyen kínos lenne, ha minden eredmény nélkül, egyszerűen csak halálra dolgoznák magukat…
Hősies időgazdálkodó életpazarlóknak hívom ezeket az embereket, és még mindig érzem, hogy az ítélkezés ujja felém is mutat. Hisz az életemben a vállalkozási elkötelezettségeket még mindig az önmagamra szánható időbe átcsúszva vállalom.